DkLvAxuXgAUSwfd.jpg
DkLvAxpX4AEG3-9.jpg
DkLvAxsXgAAdeSN.jpg
DkVSQ9jXgAASaMO.jpg
DkVSQ9gX0AAU42j.jpg
DkBICB5XgAAWV43.jpg
DkBICBrW4AA-jjT.jpg
DkBICBsX0AAeSl7.jpg
Fél év után szakított párjával Emma Watson

Állítólag odalett a varázs közte és a Glee színésze között.

„Odalett a varázs…” – magyarázta féléves románca végét a 28 éves amerikai színésznő, aki a nála egy évvel idősebb egykori Glee-sztárral, a fura nevű Chord Overstreettel alkotott eddig egy párt.

Egy, a Sunnak nyilatkozó forrás szerint: „A dolgok már nem úgy működtek kettejük között, ahogy annak lennie kellett volna.”

A mindenségit, gondolhatjuk, micsoda megdöbbentő magyarázat a szakításra. Ennél már lényegesen több információval szolgál az Instagram, mely szerint Emma kikövette Chordot, míg Chord továbbra is kitartóan követi Emmát. Ebből arra következtethetünk, hogy Watson kezdeményezhette a szakítást.

A pár először a Nathaniel Rateliff & The Night Sweats koncertjén jelent meg együtt február elején, majd a Vanity Fair Oscar utáni partijáról is egyszerre távoztak. De hát mint kiderült, ha nincs meg a varázs…

Forrás: @